2010. január 9., szombat

Nin-Jah - Teljesül az álmunk

, avagy készülőben a lemezünk.
(a lap alján van zene is, nyomjátok be olvasás közben!)


Nos gondolom sokan tudjátok, de aki nem annak mondom, hogy 2006 környékén alapítottunk egy "reggae" zenekart Mosonmagyaróváron Varga Tomival (gitár) és Schéder Ábellel (dob, gitár, zeneírás), jómagam pedig feleltem a basszusgitárért és a dalszövegért. Antal Zitát kell még kiemelnem, mint énekesnőnket, aki jó sokáig volt a zenekarral és most is segít minket, na de mindjárt erről is, először a visszaemlékezés.

Egész jól elvoltunk és több-kevesebb sikerrel játszogattunk a környéken és pár távolabbi helyszínen is, egészen a 2 évvel ezelőtti feloszlásunkig.
A zenekarban nagyon sokan megfordultak és dolgoztak, így utólag is köszönet mindenkinek.
Sajnálatos módon a munkásságunk során született nóták és feldolgozások nem maradtak meg kézzelfogható és hallgatható formában, csak fényképek, rossz minőségű videók és hangfelvételek készültek a zenekarról, de most a 2010-es évben hála Ábel ötletének és hozzáértésének, valamint műszaki hátterének, úgy néz ki, hogy elkészülhet 1 korong a zenéinkkel...


Első lépésben Ábel elkészítette pár régi nótánk alapját számítógépen, hogy ezek segítségével fel tudjuk venni az énekeket. Ezek egy része meg is történt december utolsó napjaiban.

Eléggé vicces volt nézni a régi dalszövegeket a több éves nyomtatott papírokon, van amit újra is kellett írni:




Egész jól haladt a munka, nemsokára felvesszük a különböző hangszereket és a maradék énekeket is, remélhetőleg új szám(oka)t is tudunk írni, de lényeg a lényeg, tavasszal lesz lemezünk. (:

Gondoltam, hogy 1 közel sem kész nótát megmutatok, hátha kedvet kaptok a zenénk későbbi meghallgatásához (nem élőek a hangszerek ebben a gitárt kivéve és a dal felépítése sem ez lesz egészen).

Nin-Jah - I Dub You by prinsz

Minden jót Mindenkinek, hamarosan friss infókkal jelentkezem!

Béke.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

ő nem azaz Ábel, aki az afterclasses-ben is játszik? de lehet, h csak rosszul asszociálok....

Unknown írta...

am szerintem menj el újságírónak ;)

prinsz írta...

szia!
de igen, ő az. (:
köszi, h olvasol,
üdv.
p.

Anna írta...

hajrá:)